A hely tulajdonosa Fausto di Vora aki Velence, London és New York híres éttermeiben volt séf,majd 1994-ben Budapest belvárosában nyitotta meg az éttermét.
Ez az a hely ami tükrözi számomra mindazt, amit az igazi vendéglátásról gondolok. Bár az étterem délután 3 órától 6 óráig zárva tart, természetesen mi a férjemmel 3 órakor estünk be az ajtón, egy spontán gondolattól vezérelve, miszerint ennék valami igazán jót, és egyúttal fecsegnénk egy kicsit Giorgioval a séffel. Hiába a záróra, mindenki nagy mosollyal fogadott minket, azonnal, mint mindig luxus kiszolgálás, az asztal máris tele innivalóval, friss kenyérrel, fűszervajjal, csakhogy éhen ne halljunk, amíg megkapjuk a séfúr nekünk szánt műremekeit.
A hely filozófiája: "az ízeket nem átalakítani, hanem gondosan megőrizni kell"
Ebben teljesen egyetértek. A mai ebédünk fenséges volt, a főétel pedig Giorgio-val volt "fűszerezve", aki minden egyes fogásnál hihetetlen szeretettel mesélte el, mit is fogunk enni, és amíg mi kényeztettük az ízlelőbimbóinkat, Ő humoros kis történeteivel szórakoztatott bennünket.