Barcelonai látogatásunk után rögtön beszereztem egy "Tapas" könyvet, amiből ez az egyik kedvencem.
Gyorsan elkészíthető, egyszerű és nagyon finom.
Én húsok mellé szoktam készíteni, vagy egyik eleme a Tapas estnek nálunk. Egy kicsit kibővítettem a receptet, a végén apró kockákra vágott kecskesajtot keverek hozzá.
Hozzávalók:
8 piros paprika négyfelé vágva
3-4 e.k. olívaolaj
2 gerezd fokhagyma felszeletelve
25g szeletelt mandula
2 e.k. méz
2 e.k. vörösborecet
frissen aprított petrus
só, bors
Kecskesajt ha van otthon
A paprikákat sütőben addig sütjük, míg a héjukon fekete hólyagok nem lesznek.
Ekkor kivesszük, és óvatosan műanyag zacskóba tesszük, lezárjuk és így hagyjuk kihűlni (ettől könnyebb lesz meghámozni)
Amikor kihűlt lehúzzuk a héját és feldaraboljuk.
Az olívaolajon aranysárgára pirítjuk a fokhagymát, majd hozzákeverjük a mandulát, a mézet és az ecetet.
Még 1 percig melegítjük, majd levesszük a tűzről, és a sült paprikára öntjük.
Megszórjuk a petrussal, hozzákeverjük a kecskesajtot,sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
Forrás: Art Nouveau Kiadó-Tapas