Ezt a receptet Sthal Judit egyik könyvében találtam, ami már jó pár éve csücsül a polcomon. Most eljött az ideje, megsütöttem, megettük, és isteni finom lett!
Hozzávalók:
4 kacsacomb
kb. 10 dkg aszaltszilva
fél deci vörösbor
egy kis csili
egy narancs
só bors
olívaolaj
kb. 5 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma
1/2 k. k. fahéj (én kihagytam)
Az aszalt szilvát a vörösborral és pár gerezd naranccsal addig főzöm, amíg megpuhul, majd pépesítem.
A narancs héjat (amit zöldségpucolóval hámozok le), a felkarikázott chilit (én kiszedtem a magját) és ha szeretitek a fahéjat ehhez a péphez adjuk.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
Innentől egy kicsit eltértem az eredeti recepttől: a kacsacombokat jól megsózom és borsozom, majd egy teflon serpenyőben mindkét oldalukat legalább 4 percig sütöm, az itt keletkezett kacsazsírt miután a combokat kivettem, egy kis tálkába öntöm, és elteszem. A serpenyőben vajon megpirítom az összenyomott fokhagymákat, majd ráöntöm a szilvás szószt, és jól összekeverem.
Cserépedénybe átöntöm a szószt, ráfektetem a kacsacombokat, kicsit megkenem a tetejüket is a szósszal, lefedem, és már rakom is a sütőbe. 30 perc után mérséklem a sütő hőmérsékletét 140 fokra, és így sütöm 2.5 órán át. Az eredeti recept 3-3.5 órát ír, de nekem 2.5 óra után teljesen puha és omlós lett.
Krumplipürével, és narancsos párolt lila káposztával tálaltam.