Lapszakács

Sonka gyömbérsörös mandarinos mázzal és chilis mandarinos lencse

Mivel elkezdtem a „Lapszakácskodást” és a választásom a BBC Good Food magazinra esett, az újévi lencsét is ebből készítettem. Első olvasásra a recept egy kicsit ijesztően hangzott, eléggé eltért a minden évben megszokott lencsefőzelék és virsli párosítástól, de úgy döntöttem bevállalós leszek. A hozzávalók között szerepelt a gyömbérsör is, amit még soha nem vettem ez előtt, itt egy kicsit el is akadtam, ami supermarketek választékát illeti, egyikben sem találtam ilyet, de végül a Culinarisban hozzá tudtam jutni. Egy tény, számomra a Culinarisba bemenni egy kisebb merénylet a pénztárcám ellen, hiába megyek kifejezett céllal, a kosaram mindig tele lesz, mire a kasszához érek. Ez most is így történt, ezáltal az újévi lencsém kezdet eléggé költséges lenni..

Első lépésként a sonkát gyömbérsörös, mandarinos lében kellett 3 órán keresztül főzni, amitől az egész lakást valamiféle érdekes sörfőzde szag árasztotta el, majd ezután egy mustár, méz, és a maradék gyömbérsörből készült pácban még a sütőben kellett 20 percig sütni.

A lencsét a sonka gyömbérsörös levében kellett puhára főzni, némi sárgarépa, zeller, hagyma és mandarin társaságában, majd amikor megpuhult, egy kis tejszínnel és petrussal elkeverni.

Bár tényleg féltem ettől a recepttől, a végeredmény nagyszerű lett, a sonka puha és omlós lett, a rásült máz enyhén pikáns ízt kölcsönzött neki, a lencse is megtartotta a maga ízét, de mégis kiérezhető volt benne, hogy teljesen másképp készült mint amit eddig megszoktunk itthon.

Egy nap alatt elfogyott...

A recept a BBC Good Food 2012. Decemberi számban

Az első találkozásom ezzel a narancsszínű kissé fanyar itókával Olaszországban történt, pontosabban Padovában, ahova egy kisebb baráti társasággal látogattunk el. Miután a 40 fokos hőségben körbesétáltuk a várost, úgy gondoltuk eljött az ideje egy kis lazításnak. Találtunk is egy mindenki számára szimpatikus helyet (ami valljuk be nem olyan egyszerű egy 10 fős társaságnál), egy hamisítatlan kis olasz bárt, aminek a kerthelyiségét nagy fák árnyékolták, így téve kellemesebbé a klímát. Gyorsan körbeültük az asztalt, és elkezdődött, a mit igyunk, te mit iszol, ők mit isznak kérdésáramlat, amikor a mellettünk lévő asztalhoz, ami egy fiatal olaszokból álló társaság volt, hatalmas vizespoharakban kihoztak valami narancssárga színű italt. Azonnal felfigyeltünk a jelenségre, vajon mi lehet ez? Mire a pincér kiért az asztalunkhoz, egyöntetűen rendeltünk mi is „ugyan azt, mint ők” és kérdeztük tőle az ital nevét, amire a válasz Aperol Spitz volt.

Soha nem hallottunk még róla.

Annyira ízlett mindenkinek ez az ital, ráadásul igazán „olaszosnak” éreztük magunkat,  miközben  kortyolgattuk, hogy elég sokáig elidőztünk ebben a bárban, a végére egy kicsit túlzásba is vittük a „Dolce Vita-t”, a szállásunkra visszavezető út nem minden részletére emlékszem..

Itthon talán egy év múlva találkoztam ezzel az itallal egy olasz étteremben, mára pedig már szinte mindenhol készítik, és ahogy látom, fogyasztják is előszeretettel.

Valamiért a köztudatban nyári italként tartják számon, de én ezzel vitatkoznék.

Téli otthonülős estéken kifejezetten élmény, Karácsonykor pedig nálunk kötelező, pár szelettel több narancs, és máris karácsonyi ital lesz belőle, és mivel én évek óta arany és narancs-színbe öltöztetem a fát, még a színvilág is passzol, Bécsben pedig idén az Adventi vásárokon újdonságként lehetett kapni Hot Aperol változatban.

A karácsonyi sütirecepteket át is írtam:

1. lépés: készíts egy Aperol Spitz-et

2. lépés: melegítsd elő a sütőt…stb.

Egy hátránya van a sütés közben fogyasztott Spitz-nek, minden egyes pohárral csökken az esély a süteményünk megfelelő külalakjának elérésére, így történhetett, hogy lekváros linzer elkészítésének utolsó szakaszához érve, valahogy a csillag formához, szív alakú tető párosult…finoman elcsúsztatva, hogy még a lekvár is elfolyt belőle J

Aperol Spitz:

4cl Aperol likőr

3cl Prosecco

2cl szóda

Narancs

Bevallom gyerekkorom óta rajongok a sütikért, imádtam édesanyám mellett sündörögni a konyhában, amikor a sütemény elkészítésére került a sor.

Számomra akkor még titokzatos dolog volt, hogyan lesz a különböző anyagok összekutyulásából egy igazi, ehető sütemény. Az első édesanyám konyhájában megszerzett tapasztalataimat,

az óvodai homokozóban kezdtem alkalmazni, rájöttem, ha a vizes homokot a szárazzal egymásra rétegezem, és háromszög alakot formálok belőle, pont úgy néz ki, mint a dobostorta.

Tehát elkezdtem homoksütiket gyártani, homoktorták, homokbukták stb. és ezek annyira jól sikerültek, hogy akkori óvodai kis udvarlóm csillogó szemmel, és mosolyogva ette meg, ezen műremekeimet, nagyokat nyelve, és közben dicsérve cukrászi tehetségem.

Ma már természetesen az ehető alapanyagokat részesítem előnyben, és rájöttem, nem mindig kell törekedni, a hibátlan külalakra, a lényeg a „hmmmm” hatás.

Épp ezért a másik újság, amit kiválasztottam a boncolgatásra Stahl Judit Ünnepi sütemények 2012 -es magazinja.

Az első, amit elkészítettem belőle a Juharszirupos-diós keksz.A tészta összeállítása teljesen egyszerű, 10 percnél többet nem vesz igénybe, nem kell állni hagyni, gyúrni, formázni…és ami a lényeg, a végeredmény egy nagyon finom, omlós keksz, ami bár zárt dobozban eltartható napokig, nálunk egy napnál tovább nem volt ideje pihenni.

Hozzávalók:

10 dkg dió
20dkg finomliszt
fél t.k. szódabikarbóna
fél t.k. só
12dkg puha vaj
15dkg barna cukor
1 nagy tojás
3 e.k. juharszirup (vagy méz)

Előmelegítem a sütőt 180 fokra, a tepsit kibélelem sütőpapírral. A diót 6-8 perc alatt illatosra pirítom, majd ha kihűlt robotgépben ledarálom.
A lisztet összekeverem a szódabikarbónával és a sóval. Egy másik tálban habosra keverem a vajat a cukorral, majd belekeverem a tojást és a szirupot (vagy mézet)
Lassan belekeverem a lisztet és a végén a diót is.
Fogok egy evőkanalat és a masszát kanalanként a tepsire plöttyintgetem, kb 5 centi távolságra egymástól.
13-15 perc alatt aranybarnára sütöm (több körben)

Amikor kihült olvasztott csokoládéval díszítem.
Zárható dobozban 4-5 napig is eláll, de nálunk 1 napnál tovább nem szokott "időzni"

Forrás: Sthal Magazin 2012. Ünnepi sütemények különszám

Az első, amiről itt írnék, sétáim során teljesen elkerülte a figyelmemet, ennek persze meg volt az oka. A hely neve Belvárosi Disznótoros. Mivel a lányok akiknél laktam ez idő tájt, nem éppen konyhatündérek, téves információval láttak el ami a konyha felszerelését illeti. Ama egyszerű kérdésemre, miszerint van-e sütő, lelkesen igennel válaszoltak. Ez engem teljes megnyugvással töltött el, és nem is mentem bele a részletekbe, mígnem egyik nap gondoltam sütök valami egyszerű kis kekszet a reggeli kávém mellé. Megvásároltam hozzá az alapanyagokat, elő is készültem…..és mivel általában a legtöbb süti recept azzal kezdődik, hogy „melegítsük elő a sütőt..”én is így akartam tenni, és akkor egy teljesen új felfedezést tettem: a lányok szerint a főzőlap alatti sütő, ami szekrénynek néz ki, igazából tényleg szekrény volt (hozzá teszem már egy éve lakták a lakást). Tehát mivel én jobb szeretem a húst, sülve mint főzve, így a hentesbolt számomra értelmét vesztette ott-tartózkodásom alatt. Így történhetett, hogy bár minden nap elmentem a Belvárosi Disznótoros mellett, amiről bevallom, azt hittem egy egyszerű hentesbolt, épp ezért soha nem mentem be az üzletbe, mígnem a férjem, mondta egyszer, hogy nézzük meg, mert több helyről hallotta, hogy jókat lehet ott enni. Enni?

A Belvárosi Disznótoros kettős életet él, van természetesen hentes részleg, de napközben talponálló étteremként is működik. Aki nem akar sok időt eltölteni az ebéddel, de mégis szeretne jót enni, és nem utolsó sorban imádja a húst annak, annak ez a hely maga a tökély.

Rántott hús, töltött dagadó, sült kacsacomb, csülök, hurka, kolbász stb. többféle köret, savanyúság, és nem utolsó sorban a majonézes saláták, mind egytől egyik isteniek, és ami a legjobb, az árak egyáltalán nem fekszik meg az ember gyomrát

Férjemmel együtt nagy utazók vagyunk, mindketten szeretünk felfedezni új helyeket, megismerni idegen kultúrákat, és nem utolsó sorban kipróbálni az adott ország konyháját.

Egy-egy út alkalmával több városba is el szoktunk látogatni, ahol egész nap csak barangolunk, minden kis zegzugos utcán végig sétálunk, különböző kis pékségeket, kávézókat, éttermeket keresünk, ahol valami különlegeset ehetünk, ihatunk.

Nyár közepén „beszorultam” Budapest belvárosába, ahol elkezdtem egy mixer tanfolyamot.

Mivel ez mindennapi elfoglaltsággal járt egy barátnőmnél laktam az V. kerületben, ahonnan a tanfolyam helyszíne csak 10 percnyi sétára volt.

Már az első sétám során megállapítottam, hogy bár rengeteg külföldi városban jártunk, valahogy Budapest ilyen formán kimaradt. Szentendrei lévén, legtöbbször csak akkor megyünk be Pestre, ha vásárolni szeretnénk, vagy esetleg mozizni, illetve ha elintézni valónk van. Ez persze csupán annyiból áll, hogy beülünk az autóba, elmegyünk a célig, ott kiszállunk, és dolgunk végeztével már jövünk is haza. Kivétel persze, ha valamilyen számunkra érdekes rendezvény van éppen, de akkor is csak az adott rendezvény helyszínére megyünk el.

Egy szó-mint száz, megállapítottam, hogy Budapest rengeteget változott az elmúlt években. Igazi kozmopolita várossá nőtte ki magát, ami a szórakozást, és a gasztronómiát illeti. Így hát elkezdtem Budapesten sétálni…eldöntöttem úgy teszek, mintha egy számomra idegen városban lennék, és elkezdem felfedezni, meg ízlelni, megismerni.

Ma kiválasztottam az egyik újságot amit "megfőzök".a BBC GoodFood magazinra esett a választásom, mivel már vásároltam a magazinból pár számot, és a Decemberi borítón látható egyben sült csirkétől már a boltban összefutott a nyál a számban.
Ráadásul ebben a karácsonyi számban található egy Gordon Ramsay exkluzív recept, mi felkeltette az érdeklődésem (még soha nem főztem semmit Gordontól), bár sokszor nézegettem a könyveit a boltokban,
valahogy mégis mindig Jamei Olivert vittem haza (bocs Gordon)Tehát megvan az első kiszemeltem,
de addig is míg neki nem állok kicsontozni ezt az újságot, megosztanék veletek egy "Szerelmi bájital" receptet.
Van egy 2010-es kiadású Mindmegette receptújságom, amit minden karácsonykor újra fellapozok,mert a benne szereplő sütikből már két éve elkészítek párat karácsonykor, és mivel ez lassan megint aktuális, újra elővettem ezt az újságot a reggeli kávém mellé. Na és itt van az ok amiért jobban szeretem a "lapozgatós főzést" mint az internetes bogarászást, számtalanszor volt már ez a lap a kezemben, de csak most figyeltem fel arra a cikkre, ami a fahéjról és annak kedvező élettani hatásairól szól.
Itt találtam rá a szerelmi bájitalra, amihez használati utasításként az volt írva "az itókából szerelmeskedés előtt hörpintsünk fel egy kupicával"...azonnal megragadta a fantáziámat.
Az ital elkészítéséhez 1l pálinkára volt szükség, amiben 15 napig kakukkfüvet, vaníliát, fahéjat, citromhéjat, és koriandermagot kellett áztatni. Amikor letelt a 15 nap 1kg barna cukorból és 1l vízből szirupot főztem,
majd ezt a szirupot összekevertem a pálinkával, amit előtte leszűrtem.
A végeredmény egy nagyon finom, inkább keleties ízvilágú, kicsit sűrű bájital lett, amit én miután kispohárba kitöltöttem, zöld citrommal ízesítettem, mivel jobb szeretem a fanyarabb ízeket.
Természetesen még aznap ki is próbáltuk, és mit mondhatnék...működik, bár mi a férjemmel sajnos beleestünk a túladagolás hibájába, illetve inkább csak biztosra akartunk menni :)

A recept az alap italhoz: 1L pálinka, 10g fahéj, 15g kakukkfű, 5g koriandermag, 20g citromhéj, 5g vanília.

Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem az első bejegyzés a legnehezebb (legalább is remélem). A férjem adta ehhez a bloghoz az ötletet 5 perccel ezelőtt, miközben a Julia és Julia című filmet néztük, és megállapítottam, hogy abszolút hasonlítok az egyik főszereplőhöz, mindig is kerestem, mi az ami igazán érdekel, ami kihívást jelent, és legfőképpen nem unom meg a felénél. Számos tanfolyamot elkezdtem, de valahol középtájt ráuntam, illetve inkább rájöttem, hogy nem ez az ami felvillanyoz. Egyetlen dolgot nem tudtam megunni soha, és ez a főzés. Rengeteg szakácskönyvem van, de ezek mellé halomszámra vásároltam régen a különböző receptújságokat, és tudom, hogy ma már minden megtalálható a neten, de én valahogy jobb szeretem a "lapozgatást"......és ezen igen költséges szokásom volt az oka annak is, hogy ugyan ilyen halomszám dobáltam ki a legtöbb magazint, miután rájöttem, a benne szereplő receptek kifejezetten rosszak, vagy megvalósíthatatlanok, vagy éppen kifelejtettek belőle pár összetevőt....ami ezáltal inkább hasonlított egy rejtvényújsághoz, mintsem receptfüzethez.

Tehát amiért most itt vagyok, mivel épp nincs munkám, tél van, és kifejezetten hideg, eldöntöttem kiszúrok 2-3 receptújságot, amit végigfőzök, aminek a férjem kifejezetten fog örülni (minden nap lesz meleg kaja), és leírom ide a tapasztalataimat :)